0

Április dala: Az univerzum vége táblánál

Pár hete meghalt egy fontosabb winyóm, amin az összes stúdiós motyót tároltam, biztonsági mentéseket, az összes zenét és tonnányi mást. Ez az egyik ok a késésre. Bocsi. Ezért lett maga a dal is ilyen, bár nem bánom azért… Sonart megnyitva ezernyi figyelmeztetést kaptam, hogy ez sincs meg az sincs és megint csak akkor döbbentem rá, hogy ebből drága mulatság lesz, mindenképp elküldöm egy mentésre. áucs £££…
Április dala egy kicsit elgondolkodtatóbb. Kíváncsi vagyok, kinek mit mond majd „Az univerzum vége táblánál” c. dal. Tetszik a lüktetése, olyan gengsztergalambos-fejmozgatós. 😀

A „Szavakon túl”-ban meg felfedeztem egy hibát, ami nem maradhat, mert nagyon idegesít, de nem is merem megnyitni a projekt fájlt. Így a hivatalos letöltésre várni kell, míg meglesznek az adataim.

Jövő héten lesz az első vizsgám. Szurkoljatok! Anyunak meg boldog szülinapot. 😉 :*

Vigyázzatok magatokra és egymásra!

facebooktwitter

0

Március dala – a Szavakon túl

Mint említettem, minden hónap végén jön egy muzsika. Kismillió órányi munka kellett, hogy megszülessen ez a dal, nem beszélve arról, hogy évekkel ezelőtt elkezdtem. Akartam egy csendesülős verziót is csinálni, hiszen a ‘Szavakon túl‘ c. dal jellege szinte megköveteli, hogy legyen egy szimpla, csellós, zongorás, gitáros, refrén-visszatérős változat, de a tanulásra kell most jobban fókuszálnom.

Így is elég volt kiköhögni a 8 sáv atombrutálvokált és még 8 „nánáná”-t félbeteg állapotban. Ráadásul az sem segít, hogy agyontapostam immáron a harmadik sustain pedált a zongival. Pedig cipőt életében nem látott, még papucsot is csak egyszer, amíg rájöttem, hogy kényelmetlen, és leveszem.

Nosza, tessék hallgatni a Szavakon túl c. nótát! Soundcloud-on lehet hozzászólni is vagy tetszikelni. Akinek túl kemény a dal és nem jön át a katarzis, vagy nem futkosott a hátán a hideg, annak várnia kell egy jó darabig az elalvós unplugged-szerű verzióra. 😀 Hétfőtől (kb?) pedig tölthetitek a februári csomagot lefelé.

Vigyázzatok magatokra és egymásra!
Puszpacs: Fonyó

facebooktwitter

0

Minden hónap végén egy új dal

Rengeteg még nem publikált dalom van 70-80%-ban kész. Többségüknek éppen csak a vége vagy pár hangszersáv hiányzik. Mások arra várnak, hogy itt-ott megtekerjek néhány virtuális potit a jobb hangzás érdekében.

Mondjuk, akkor játsszunk olyat, hogy ebben a hónapban 5 új dal kerül fel az oldalra kezdésként. Ezek után pedig minden hónap vége felé egy-egy újabb. (Persze nem örökre, csak amíg „piacra nem kerül” az általam gondolt mennyiség.) Emellett az fog történni, hogy az előző havi dalok letölthetővé is válnak! 😉 Ennek amúgy több oka is van, és mindenki jól jár vele. Az egyik az, hogy tudjátok hallgatni, de van időm egy picit érni hagyni, csiszolni, mire letölthető verzió lesz belőle. A másik ok pedig a különböző forgalmak itt és ott.

Ez azt jelenti, hogy a februári 5 dal március végén lesz letölthető és velük együtt megjelenik egy új is.

Tehát érdemes figyelni a honlapot illetve követni SoundCloud-on. soundcloud.com/fonyo 😉

facebooktwitter