0

Új honlap!

Eljött az idő, hogy továbblépjek. Egyszerűen egymagam nem vagyok képes lépést tartani az állandóan változó dizájn trendekkel és programnyelvekkel. Öregszem tán? 2010 januárja óta lefolyt egy pár pohár víz a Temzén, és – annak ellenére, hogy több ezer órányi vér-verejtékes kódolásról van szó, – szomorúan, de meg kell válnom a régi honlaptól.

A törlés kapcsán jöttem csak rá igazán, hogy mennyi fontos adat tűnik is el emiatt. Bejegyzések, zenei adatbázis, biográfia, dalszövegek, firkafal, képek, régi koncertdátumok, az összegyűjtött linkek, forecords mini honlap, rádiós fájlok, és még sorolhatnám nagyon sokáig…

Úgyhogy az elkövetkező hetekben azon leszek, hogy ezek egy minimálisan megfelelő mennyiségben visszakerüljenek, és megpróbálok minden regisztrált tagot újra meghívni az oldalra (persze ehhez is majd egy szkriptet kellene írni). Nyilván. Hát persze. 😀

Remélem, mindenkinek elnyeri tetszését az új dizájn különösképpen átláthatóság szempontból. Amúgy csilli-villi, nem? 😉 A új honlapon található képeket a hangszerekről és felszerelésekről magam fogom fotózni. A rólam készült (kissé régebbi) fotók pedig Csabától származnak.

Jönnek az új dalok is!

agbg

facebooktwitter

0

4 éve készült el a Gyújts tüzet!

4 évvel ezelőtt ilyenkor éppen azon fáradoztunk Zsákossal, hogy készre vágjuk a felvett anyagot a kliphez.

Nem volt vicces a dolog, mert a sok odafigyelés ellenére a felvételkor néhányszor belecsúsztam a másik énembe illetve harmad-vidóba, amit majdnemcsak képkockánként le kellett követni vagyis maszkolni.

Kik nem tudnák a pontos „behind the scenes” történetet: Beállsz balra, felvétel, eljátszod, megjátszod, Zsákibáki integet mintha én lennék, majd beránt az árokba (mellesleg akkorát estünk, mint az ólajtó), félidő, új ruha, felvétel, eljátszod, végén pedig elcsesztem, mert kamerától elfele kezdtem el sétálni, ami persze óriási gondot okozott vágásnál, mert beleértem a középső felvétel tartományába. Aóóó…
Középső (zongorista) srác végig ugyanaz, nem változik. De persze ott volt a baj, hogy az a szerencsétlen középső is átmászik az első harmadba a végén, és pont akkor, amikor az első szintén elkóvájgott a második harmad felé… Aóóó

Nah ezt kellett képkockánként lekövetni. Hoppá! De nem csak ezt! 😀 Szörnyű munka… De Vegas már akkor is okos volt és gyorsította a munkamenetet.

Mellesleg cipőt nem cseréltem… 😀

Ennek és a végén levő „5xFonyó” ellenére így is rengeteg üzenet meg még komment is volt, hogy a „középső srác milyen helyes”, meg „hogy hívják a baloldalit”… 😀

Minden elismerésem drága Wirth Gábor barátomnak a rengeteg segítségért. De inkább seggelésnek mondanám, mert már két héttel előtte el kezdtük tervezni, noh meg azért, mert a vágásnál is kibírtunk vagy 12 órát egyhuzamban pisilés nélkül. Csórók voltunk, sör nem volt. De itt van az is, hogy egy ócska Samsung kompakt fényképezővel készült. 800×600-ban. És akkoriban megette a gépem… 😀

Úgyhogy bontsatok most egy sört velünk! 🙂

facebooktwitter